Szerző:

Ki kapja a mulasztási bírságot?

A vállalkozók, akikkel beszélgetek, nagyon magabiztosak. Úgy tűnik, mintha egy részük úgy élne, hogy úgyis megbüntetnek valamiért (bármiért, mert olyan cég nincs, amiben nem lehet hibát találni), a másik részük pedig meg van nyugodva, mert mindent a könyvelő intéz és ha hibázik, úgyis ő fizeti a bírságot.

Mindkét oldalon tévednek

Nem büntetnek meg mindenkit. Ha így látod, valamit nagyon rosszul csinálsz. Rossz a közeg, amiben mozogsz. Ha a vállalkozó (és a könyvelője) betartja (betartatja) a rá vonatkozó törvényeket, akkor az ellenőrzés általában annyiból áll, hogy bekérik az anyagot, átnézik, nyilatkoztatják az ügyvezetőt a kötelező dolgokról, majd lezárják a revíziót megállapítás nélkül, nullás jegyzőkönyvvel. Ehhez még meg sem kell erőltetnie magát senkinek.

Más téma a “rajtaütésszerű” ellenőrzés. Ott aztán nincs vita. Így szoktak munkavállalókat (bejelentés nélküli foglalkoztatás) és nyugtaadási kötelezettség elmulasztását ellenőrizni. Ha ezek rendesen működnek – javaslom, hogy mindent beszélj át a könyvelőddel -, megvannak az alkalmazottakról a megfelelő dokumentumok és mindenki kap nyugtát, számlát, akkor természetesen ekkor sincs bírság.

Mi van akkor, ha a könyvelő hibázik?

Semmi különös. A büntetést te, a vállalkozás fogod kapni… Nem, sajnos nem tudod kifizettetni a könyvelőddel. Azért nem, mert az adózás rendje szerint az a fő elv, hogy az adóhatóság az adózóval áll kapcsolatban, tehát téged büntet. Akkor is, ha a könyvelő nem adta be időben a bevallásodat, ha rosszat adott be és az is teljesen mindegy, hogy a saját neve alatt adta be vagy a tiéd alatt.

Egy lehetőséged van: elmész a bíróságra és polgári pert indítasz a könyvelőd ellen, ahol bebizonyítod, hogy ő hibázott.

Mit tudsz tenni? Figyelj a következőkre:

  • Legyen közöttetek szerződés. Van olyan könyvelő, aki nem köt szerződést. Ez nevetséges; nem szoktam ilyet mondani, de keress mást. Ez egy olyan alap dolog, ami mindkettőtöknek fontos. Neked főleg azért, mert ezzel tudsz a bíróságra menni. Ha nincs szerződés, semmi alapod nem lesz a perhez.
  • Figyelj arra, hogy a szerződésben le legyen írva, hogy pontosan mi a könyvelő felelőssége, mik a feladatai! Ha pl. nincs benne, hogy bérszámfejt is a cégnek, akkor nem lesz egyértelmű a mulasztása, ha a bérekről a havi bevallás nem megy be.
  • Írjátok bele mindenképpen azt is, hogy a saját hibájából adódó bírság a könyvelőt terheli. Így ha megbüntetnek, van esély a peren kívüli egyezségre.
  • Lehet, hogy arra hivatkozik, hogy nem hoztál időben anyagot és azért nem ment be időben az áfa bevallás. Ez nem fogja megállni a helyét, mert neki akkor is be kell küldenie a bevallást a rendelkezésére álló anyagokból, ha semmi nincs nála.
  • Azonban ha beküldi időben, de az nem lesz jó, amikor leellenőrzik, akkor nem tudod bizonyítani, hogy már nála volt az anyagod a bevallás beküldésekor. Azt javaslom, hogy – bár időbe telik -, minden anyagról írj átadás-átvételi elismervényt. Közösen nézzétek végig a számlákat a lista alapján, pipáljátok le és írjátok alá mindketten dátummal együtt. Ez akkor is hasznos, ha vita van, hogy bekerült-e már egy kérdéses számla a könyvelésre.
  • Bár nem kötelező a szakmai felelősségbiztosítás, szerintem keress olyan könyvelőt, akinek van. Az ő biztosítója kifizeti a neked okozott bírságot.
  • Van ügyfélkapud? Akkor legyen! Menj be az okmányirodába és nyiss egyet. Ingyenes. Magánszemélyhez kötődik és nagyon hasznos. Ne mondd meg a könyvelődnek a jelszót, felhasználónevedet. Gondolj arra, hogy ez a te nevedre szól és előfordulhat, hogy elválnak útjaitok. Ő csak hadd küldözgesse a dolgokat a saját neve alól, te meg az ügyfélkapudon látod, hogy mi történik. Látod, ha felszólítás jön, mert nem ment be a bevallás, látod, ha véletlenül nem vettél át egy levelet és beállt a kézbesítés vélelmezés (van ilyen, úgy veszik, mintha átvetted volna és minden, ami benne foglaltatik, érvénybe lép), sőt, arról is értesítenek, ha lejár a személyi igazolványod, vagy a jogosítványod.

Ha ő esetleg nem veszi észre és szólsz neki – nem örülnék, ha nekem kellene szólnom, de a cégem érdekében első alkalommal ezen nem akadok fenn -, akkor még általában van néhány nap a pótlásra, beküldésre…

Szóval ne legyenek illúzióid, védd magad, ahogy lehet, hogy ha úgy alakul, akkor a bíróságon bizonyítani tudd a könyvelő mulasztását!

Share Button

336 Találatok: “Ki kapja a mulasztási bírságot?

  1. Their assignment writers across the globe are well trained in their chosen field of study which reflects in multiple offer. It is important to choose the best one among the many.

  2. Does clomid side effects change you Moody? Practically half of all women wise some kidney of temper disturbance. Remarkably, this is significantly more than the rate reported in early clinical studies. According to the clinical studies conducted last to the let out of the tranquillizer, mood swings or anxiety on Clomid occurred less than 2 percent of the time.

  3. Is red wine good after erectile dysfunction viagra 100mg. Consuming blueberries and red wine regularly can let up on the risk of frailty in middle-aged men by up to 10 per cent, according to a mull over sooner than Harvard University ?generic viagra names viagra and the University of East Anglia.

  4. I am extremely impressed with your writing skills and also with the layout on your weblog.
    Is this a paid theme or did you modify it
    yourself? Anyway keep up the nice quality writing, it is rare to see a great blog like this one nowadays.
    0mniartist asmr

  5. Pingback: any truly free dating sites

  6. Pingback: cytotmeds.com

  7. Pingback: prednisone dosage for arthritis

  8. Pingback: does hydroxychloroquine cause hair loss

  9. Pingback: the cost of priligy

  10. Pingback: dapoxetine australia price

  11. Pingback: hydroxychloroquine pills for sale

  12. Pingback: hydroxychloroquine sulfate 200mg

  13. Pingback: best app for keto diet

  14. Pingback: ivermectil on ebay

  15. Pingback: priligy package insert

  16. Pingback: stromectol and erythromycin

  17. Pingback: stromectol for h pylori

  18. Pingback: stromectol 12mg for dogs

  19. Pingback: ivermectin prescription

  20. Pingback: http://viagragates.com

  21. Howdy! This article couldn’t be written any better!

    Looking through this post reminds me of my previous
    roommate! He continually kept talking about this.

    I most certainly will forward this information to him. Pretty sure he’ll have a very good read.
    Thanks for sharing! http://ciaalis2u.com/

  22. Pingback: buying viagra on line

  23. Pingback: amoxil dose

  24. Pingback: prednisone 20 mg purchase

  25. Pingback: cialis brand name buy online

  26. Pingback: what is ivermectin used for humans

  27. Pingback: ivermectin tablet for sale

  28. Pingback: tadalafil generic daily

  29. Pingback: retail price zithramax

  30. Pingback: buy ventolin inhaler australia

  31. Pingback: zithromax otc

  32. Pingback: lisinopril and concerta

  33. Pingback: viagra pill

  34. Pingback: dapoxetine drug side effects

  35. Pingback: ivermectin prices

  36. Pingback: azithromycin over the counter for humans

  37. Pingback: ivermectin for pinworms in humans

  38. Pingback: ivermectin for swine

  39. Pingback: online generic viagra

  40. Pingback: azithromycin zithromax over the counter

  41. Pingback: viagra from india

  42. Pingback: sildenafil 50 mg price in india

  43. Pingback: lady viagra doctor

  44. Pingback: natural viagra

  45. Pingback: canadian online pharmacies legitimate

  46. Pingback: roman viagra

  47. Pingback: taking viagra

  48. Pingback: hydroxychloroquine over the counter for sale

  49. Pingback: stromectol 6mg for sale

  50. Pingback: viagra wirkung

  51. Pingback: where to buy otc viagra

  52. Pingback: cheap viagra prescription

  53. Pingback: sildenafil over the counter usa

  54. Pingback: viagra on line

  55. Pingback: low price viagra

  56. Pingback: online flash sex games

  57. Pingback: Google

  58. Pingback: herbal viagra

  59. Pingback: cialis viagra

  60. Pingback: buy ivermectin for humans uk

  61. Pingback: rechargeable rabbit

  62. Pingback: buy real and registered driving license

  63. Pingback: huge dildos

  64. Pingback: anal dildo

  65. Pingback: Kaufen Sie einen echten registrierten Führerschein

  66. Pingback: polygon siskiu t8 for sale

  67. Pingback: realistic masturbator

  68. Pingback: clitoral vibrator

  69. Pingback: keltec su16

  70. Pingback: tudor north flag automatic watches

  71. Pingback: cialis voucher

  72. Pingback: krt disposable

  73. Pingback: gamma labs website

  74. Pingback: crypto mining rigs for sale

  75. Pingback: gbl

  76. Pingback: Mount Kilimanjaro Trek

  77. Pingback: Bitcoin address wallet

  78. Pingback: cryptocurrency exchange

  79. Pingback: where to buy ivermectin in canada

  80. Pingback: Buy Marijuana Online

  81. Pingback: Névtelen

  82. Pingback: Oxycodone for sale online

  83. Pingback: American Tactical Galeo

  84. Pingback: Névtelen

  85. Pingback: Névtelen

  86. Pingback: one time visa card

  87. Pingback: ivermectin price

  88. Pingback: ignition casino legal

  89. Pingback: junk car removal

  90. Pingback: prednisone generic

  91. Pingback: generic cialis pills on line

  92. Pingback: tadalafil otc

  93. Pingback: mortgage refinance formula

  94. Pingback: ivermectin online

  95. Pingback: xm855

  96. Pingback: ivermectin pills

  97. Pingback: roman sildenafil

  98. Pingback: cialis prescription australia

  99. Pingback: buy sildenafil usa

  100. Pingback: lasix drug

  101. Pingback: molnupiravir same as ivermectin

  102. Pingback: canada cialis generic online

  103. Pingback: colt python 2020

  104. Pingback: cost tadalafil generic

  105. Pingback: thelottovip

  106. Pingback: generic sildenafil pills online

  107. Pingback: how to get cialis without a prescription

  108. Pingback: purchase cialis without prescription

  109. Pingback: Hk vp9

  110. Pingback: ivermectin lotion 0.5

  111. Pingback: where to purchase sildenafil pills

  112. Pingback: sildenafil pills generic brand

  113. Pingback: cialis best price

  114. Pingback: tadalafil dosage

  115. Pingback: cialis australia

  116. Pingback: buying prednisone online

  117. Pingback: cialis without a prescription

  118. Pingback: apo prednisone 20mg

  119. Pingback: Buy DMT online Victoria Australia

  120. Pingback: antiviral for covid

  121. Pingback: can you buy cialis without a prescription

  122. Pingback: fleshlight open-ended stroker

  123. Pingback: tadalafil medication

  124. Pingback: ivermectin tablet 1mg

  125. Pingback: side effects of sildenafil

  126. Pingback: prednisone side effects in men

  127. Pingback: generic for cialis

  128. Pingback: online gambling real money

  129. Pingback: where can i buy viagra over the counter in usa

  130. Pingback: cialis professional

  131. Pingback: ivermectin nz

  132. Pingback: stromectol ebay

  133. Pingback: tiktok video downloader

  134. Pingback: casino online games for real money

  135. Pingback: ivermectina oral

  136. Pingback: tadalafil regular dose

  137. Pingback: accutane prices and accutane coupons goodrxgoodrx

  138. Pingback: cialis super active

  139. Pingback: viagra alternative

  140. Pingback: generic

  141. Pingback: dosage for ivermectin

  142. Pingback: cialis buy no prescription

  143. Pingback: stromectol nz

  144. Pingback: cialis no prescription

  145. Pingback: buy ivermectin 3mg for sale

  146. Pingback: ivermectin lotion for scabies

  147. Pingback: laptop reparatur schmerikon

  148. Pingback: krt vape cartridge

  149. Pingback: ivermectin brand name

  150. Pingback: PS5 for Sale

  151. Pingback: ivermectin 3mg for lice

  152. Pingback: ivermectin 12mg tabs

  153. Pingback: can i buy cialis in mexico

  154. Pingback: buy ivermectin for humans

  155. Pingback: stromectol price

  156. Pingback: fulgurite for sale

  157. Pingback: walther p-38 pistol for sale

  158. Pingback: ivermectin tablets

  159. Pingback: where can i buy oral ivermectin

  160. Pingback: Glock 17

  161. Pingback: How to massage his balls using a dildo with balls?

  162. Pingback: ivermectin price us

  163. Pingback: buy ivermectin 12mg otc

  164. Pingback: the lancet ivermectin

  165. Pingback: lasix online pharmacy

  166. Pingback: buy cheap furosemide

  167. Pingback: does merck make ivermectin

  168. Pingback: fatih escort

  169. Pingback: where can i buy oral ivermectin

  170. Pingback: cryptocurrency card

  171. Pingback: stromectol canada

  172. Pingback: anal sex toys

  173. Pingback: generic name for ivermectin

  174. Pingback: ivermectin for sale

  175. Pingback: directsalud

  176. Pingback: apk for pc download

  177. Pingback: pc games for windows 7

  178. Pingback: full version pc games download

  179. Pingback: free download for pc windows

  180. Pingback: free games download for pc

  181. Pingback: pc games for windows 7

  182. Pingback: MINE FULL TRADER

  183. Pingback: games for pc windows download

  184. Pingback: Herbal Incense Near me

  185. Pingback: Buy herbal incense online

  186. Pingback: stromectol walgreens

  187. Pingback: clit sucking toy

  188. Pingback: masturbation

  189. Pingback: packaging supply companies near you

  190. Pingback: lucky land casino

  191. Pingback: 5.56 green tips

  192. Pingback: buying cialis cheap

  193. Pingback: Uganda safari holidays

  194. Pingback: Glock 48 for sale

  195. Pingback: Uganda Safari tours & holidays

  196. Pingback: marijuana-us.com

  197. Pingback: stromectol price us

  198. Pingback: ivermectin lice oral

  199. Pingback: visit website

  200. Pingback: Real krt

  201. Pingback: junk cars

  202. Pingback: ivermectin for scabies

  203. Pingback: ivermectin buy

  204. Pingback: BERETTA PX4 STORM FOR SALE

  205. Pingback: CZ P01

  206. Pingback: ps5 disc edition for sale

  207. Pingback: Restaurant

  208. Pingback: penis extender review

  209. Pingback: where can i purchase ivermectin

  210. Pingback: pc fernwartung freienbach

  211. Pingback: stocks 101

  212. Pingback: carrefour

  213. Pingback: mushrooms for sale

  214. Pingback: cialis cost per pill walmart

  215. Pingback: scrap car removal

  216. Pingback: Payday Loans

  217. Pingback: thrusting rabbit vibrator

  218. Pingback: penis pump reviews

  219. Pingback: listeners in Canada

  220. Pingback: cryptocurrency credit card

  221. Pingback: ivermectin ebay

  222. Pingback: does ivermectin work

  223. Pingback: can you get ivermectin over the counter

  224. Pingback: Oahidur Islam Roman

  225. Pingback: ivermectin for humans for sale

  226. Pingback: molnupiravir and ivermectin

  227. Pingback: how to treat premature ejaculation

  228. Pingback: psilocybe cubensis grow kit usa legal

  229. Pingback: Pinball machines for sale

Hozzászólások lezárva.