Nem, nem azt fogom elárulni Neked, hogy hogyan tudsz kevés munkával sok pénzt keresni, ez nem az a fórum… 🙂 Ellenben az a tapasztalat, hogy nem csak a munkavállalóknak, hanem a munkáltatóknak is fejtörést okoz eljutni a bruttó bértől a nettóig, az pedig, hogy mennyibe kerül egy alkalmazott foglalkoztatása teljes egészében, egyenesen az ördögtől való… Ma ismerkedjünk meg kicsit közelebbről a munkabérrel!
Egy korábbi bejegyzésemben már megosztottam Veled, hogy hogyan tudod formailag úgy összekészíteni az anyagodat, hogy abból a könyvelőd gyorsan és hatékonyan tudjon dolgozni – többek között – annak érdekében, hogy a vállalkozásod helyzetéről minél hamarabb információhoz juthass. Ma megtudhatod azt is, hogy miként adhatsz le hiánytalan könyvelési anyagot, hiszen lehetnek a számláid bármilyen szakszerűen összekészítve, ha az egyik fele az irodádban, néhány kósza számla pedig az autódban marad…
Minden hónap elején a könyvelőd türelmetlenül várja, hogy találkozzon Veled és persze az előző hónapban összegyűjtögetett számláiddal. Nálunk is közeledik egy újabb határidő – igaz, mulasztási bírság nem jár a késlekedőknek – , de a zavartalan és hatékony munka érdekében fontos, hogy a könyvelőddel létrejött megbízási szerződésben vállalt határidőkhöz mindketten tartsátok Magatokat. Egy ilyen lényeges határidő az előző havi könyvelési anyag eljuttatása a könyvelőhöz – nálunk és sok más kollégánál szintén a tárgyhót követő hónap 5. napja.
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk.Elfogadom!További információk